Kiakadt az Együtt Magyarországért, mert a kormány 197 lőtér építését kívánja a következő években támogatni. Nyilván megjelent lelki szemeik előtt valamiféle paramilitáris Orbán-szabadcsapat képe, akik ha kell, fegyverrel is védik majd a Viktorot és a rezsicsökkentést, valamint töltött mordállyal kergetik vissza a migráncsokat a határról, sőt egész Európából oda, ahova. Márpedig ez szerintem egyáltalán nem erről szól, és hogy megmondjam az őszintét, én valójában örülök ennek a döntésnek. Azért örülök, mert ez a lépés marhára nem illik a kormány eddigi központosító-etatista logikájába, inkább egyfajta klasszikus republikánus irányvonalat képvisel, ami - valljuk meg - sokkal közelebb áll a szívemhez, mint a mifelénk jobboldalinak nevezett, valójában inkább valamiféle jobb- és baloldali szélsőségek kombinciójaként megérthető jelenlegi kormányzás.

Mert miről is szól ez az egész történet, vagy a sportcélú fegyverforgatáshoz való viszony általában?

Szól először is a sportról. Én kifejezetten örülök annak, hogy végre nemcsak a foci kap kiemelt figyelmet és támogatást, hanem egy olyan sport is, amit akár nyugdíjasok is űzhetnek (mert fizikailag kevésbé megterhelő, mint mondjuk a foci), ami közöséget teremt (mint minden sport), és ami a legfontosabb: koncentrációra, fegyelemre és nyugalomra nevel. A töltött fegyver ugyanis nem játék, ezért a lőtereken - eddig is - igen szigorúan veszik az életet és testi épséget védő szabályokat, amelyek betartása az embertől bizony nagyfokú fegyelmet kíván. Nem lehet összevissza lövöldözni.

Szól aztán arról, hogy a lövészet a fegyverforgatáson keresztül felmutasson a jelenlegi elpuhult, metroszexuális, álomvilágban élő iphone-generációnak egy olyan ethoszt, ami egyrészről sok évezrede az emberiség túlélésének egyik sarokpontja (a vadászat), másrészről pedig - a jelenleg épp felfordulás előtt álló világrendben - a családját és szeretteit bármikor megvédeni képes, önállóan cselekvő és független ember - mondjuk így: polgár - képe. Mindkettővel lehet vitatkozni, de mindkettő beleillik egy klasszikus konzervatív gondolkodás kereteibe. És bizony ez a második egy kicsit többről is szól.

Mert ki védi meg az embert és a családját például a bűnözőktől? Az egyik gondolkodás szerint - és nálunk ezt követi minden politikai elit 1956 óta - ez az állam kizárólagos feladata. Ezért ez az állam betiltja a fegyverviselést, monopóliumot hirdet az erőszakra és megpróbál maga valamit kezdeni a bűnnel és a bűnözővel, valamint központi hadsereget tart fenn és vet be, ha kell. A másik gondolkodás szerint elsősorban az ember maga felel szerettei biztonságáért, és ezért jogot tarthat olyan eszközökre is, amivel ezt a biztonságot az államtól függetlenül garantálni tudja (egyes bibliaértelmezések szerint az 1Tim 5,8 ezt el is várja a családfőtől). Ez a gondolkodás ezért liberálisabban kezeli a fegyverhasználatot, és tágabban értelmezi az önvédelem fogalmát is, valamint hadseregét is nagyobb mértékben alapozza az önkéntességre. Az első az állam kezébe adja a fegyvert, a második az állampolgáréba. Az első nem feltételezi az állampolgárról, hogy képes felelős döntést hozni, a második azt reméli és arra épít, hogy mindenki, minden esetben felelős döntést hoz. Attól eltekintve, hogy nekem a második ab ovo sokkal szimpatikusabb - mivel nagykorúként kezeli a polgárt -, most csak azt szeretném kiemelni, hogy a Fidesz-állam utóbbi években tanúsított szinte teljes gondolkodásából az első megoldás jönne ki, ezért különösen meglepő számomra, hogy egy ekkorát mer lépni a másik, nevezzük így: polgári irányba.

Vagy csak letettek róla, hogy valaha is képes lesz az állam megvédeni a polgárait. Vagy csak újabb százalékok és alkotmányos költségek dollárjelei jelentek meg szemeik előtt. Nem tudom. Úgyhogy egyelőre ennek óvatosan örülök, de örülök.